A hungarológia mint interdiszciplináris tudományág arra hivatott, hogy elemezzen és kutasson mindent, ami a magyar nép nyelvével, történelmével, kultúrájával összefügg. Bár Törökországban csak az 1930-as évektől kezdve szenteltek ennek a tudományágnak külön egyetemi tanszéket, és ennélfogva nagyobb fontosságot, történelme már sokkal korábbra visszavezethető. Karácson Imre volt az első úttörő, aki 1907-ben töltött hosszabb időt Isztambulban, avégett, hogy előrelendítse a tudományos kapcsolatokat és közös kutatásokat. Az ő közbenjárására alapították meg 1916-ban Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézetet, mely a későbbi Hungarológiai Intézet előfutárának tekinthető. Feladata többek között a török-magyar érintkezések kutatása, régészeti és összehasonlító nyelvészeti kutatások támogatása volt. Munkájával rendkívül gyorsan tett szert nemzetközi hírnévre. Ennek az intézetnek a segítségével jött rengeteg török diák Magyarországra tanulni és fordítva. Később a fent említett Turáni Társaság ehhez a hagyományhoz tért vissza, mikor igyekeztek felélénkíteni a két ország közti diákcseréket. Már az 1910-es években rengeteg olyan diák kapott nálunk diplomát, aki később az Atatürki reformokban és az akkor felvirágzó tudományos életben jelentős szerepet játszhatott.
Mivel Törökország rengeteg magyar szakembert és kisiparost fogadott a köztársaság megalapítása utáni évtizedben, ezért szinte magától értetődő volt, hogy az Atatürk által alapított török fővárosban, az általa felállított Egyetem Bölcsészettudományi Karán helye lesz egy Hungarológiai Intézetnek is. Ezt maga Atatürk is rendkívüli módon támogatta és ő nevezte ki később Rásonyi Lászlót a tanszék élére. Rásonyi professzort egy az első világháború előtti török tanítványa ajánlására a Török Nyelvtudományi Társaság hívta meg, hogy tartson egy előadást a török-magyar kapcsolatokról. Ezt az előadást Atatürk is rendkívüli módon értékelte, és mivel a magyarországi turkológia iránt való érdeklődése miatt már ismerte Rásonyi professzor munkásságát, őt bízta meg a Hungarológiai Tanszék és Intézet megalapításával, melyre 1935-ben került sor. Az Tanszéknek több célja volt: egyrészt a magyar nyelv, irodalom, történelem oktatása, a nyelv fejlődésével, használatával kapcsolatos kutatások támogatása, másrészt a magyarországi turkológia kutatási eredményeinek és módszereinek a török tudományos életbe való átültetése, továbbá a török nemzettudat kialakítása érdekében a török néppel rokon magyarok történelmének és nyelvének jobb megismerése, így a saját származásuk letisztázása és végül pedig nem utolsósorban a közös kutatások előmozdítása.1
Az intézet tevékenysége annyiban különbözött a tanszékétől, hogy előbbi inkább a két ország közti kulturális együttműködés és a civil társadalmi szerveződések támogatását célozta meg, míg a tanszék feladata inkább az oktatás és a kutatás volt. Az előbbi tevékenysége azért is volt kiemelkedően fontos, mert a Török-Magyar Baráti Társaságok, főleg a magyarországi, nem tudott jelentős eredményeket elérni. Az Intézet működésének első évei inkább a könyvtár megalapításával, a tanrend kidolgozásával, tanárok és hallgatók toborzásával telt, igazi tudományos és irodalmi eredményeket az 1940-es évek hoztak. Akkor szerveztek meg egy műfordító csoportot, mely rendkívüli sikerességgel fordított és publikált modern és klasszikus magyar szépirodalmi műveket. A magyar irodalomnak ilyen nagyságrendű népszerűsítésére szerte a világon csak kevés magyar intézet volt képes, ezért kétségtelenül ezen intézetek közül az ankarai a legeredményesebb tudományos tevékenység szempontjából.2 Ez azért is elismerésreméltó teljesítmény, mert Magyarország 1944-es német megszállása után az Intézet rendkívül nehéz körülmények közé került, szinte megszakadt a kapcsolata az anyaországával, és ezáltal jelentős forrásoktól esett el.
Rásonyi professzor kinn töltött első hét éve alatt fáradhatatlanul dolgozott a török-magyar kulturális és tudományos kapcsolatok kiépítéséért. Kidolgozta a magyar szak tantervét, könyveket írt, történelmi tudományos konferenciák és Magyarországgal kapcsolatos kiállítások megszervezésében is segédkezett. Az ő közbenjárásával gyűjthetett később Bartók Béla népzenei dallamokat Anatóliából és vezethette Fekete Lajos a törökországi levéltárügy megszervezését. Nem utolsó sorban pedig megmentette a Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet anyagát, amiből megalapította az ankarai intézet könyvtárát.
Végül, ami talán legfontosabb érdeme, hogy az ő kezei alatt nevelődött ki az a már említett generáció, mely tökéletes magyar nyelvtudásával a megannyi magyar szépirodalmi művet fordított le. Rásonyi később 1967-ben újra visszatért az intézet élére és közreműködésével felpezsdítette a szellemi életet, így az oktatást és a kutatást is. Ennek eredménye, hogy a tanszék története során, 1969-ben érdeklődtek legtöbben a hungarológiai oktatás iránt.3 Mindezek alapján kétségtelen, hogy Rásonyi László vezetése alatti két időszakban virágzott leginkább a törökországi hungarológia. Azóta sem tudott sem az intézet, sem a tanszék olyan eredményeket elérni a kutatás vagy akár a publikálás terén, mint a megalapítás utáni évtizedben. Ma, ahhoz, hogy megfelelően hatásosan működhessen, sokkal nagyobb külső támogatásra, több szakemberre és oktatási segédanyagra lenne szükség.
1 Güngörmüs [1995]
2 N. Szabó [2004]
3 Güngörmüs [1995]
Írta: Tóth Ágnes
Részlet a Magyar építőkövek a török tudományban és kultúrában c. írásából, mely letölthető a honlapunkról.
